Minden korlát egy elfogadott szabály.

Minden korlát egy elfogadott szabály, amely arra vár, hogy átlépjenek rajta. Kiírom magamból, hogy szerettem meg sportolni és gyepálni magamat.

11
szeptember
Boldog, kerek

 

Leendőnek végre boldog és kerek a világa, minden a helyén van. :)
Bár mostantól kicsit még jobban besűrűsödik az élete, tudja, hogy bírni fogja, legfeljebb a time-management skillst maxra pörgeti. Igenis legyőzi a vizet, amivel még mindig küzd, de nem adja fel, olyan opció nincs. Különben is, az aszcendense Bika, amely „elveszi a félelmedet is, bátorságot és kitartást ad, hogy keresztülvihesd, amit akarsz”. ;)
9
szeptember
B784 Team spinning óra!!!

Itt a csapatom videója! Én vagyok a 2copfos csaj :)

9
szeptember
Gasztrovat

A nagy szombat délutáni, nagymágocsi semmittevés közepette (a Vuelta unalmas volt), a múltkori cukkinikenyér sikerén felbuzdulva sütöttem egy céklás sütit.

https://m.nosalty.hu/recept/ceklatorta-egeszsegesen
Ez volt az alap, de csak céklát használtam, és áfonya helyett jostát tettem bele. Ha még nyitva lett volna a kisbolt, akkor kerül bele étcsoki is.

Anyukámnak ízlett, bár ő már fitnesz-gasztronómiailag edzésben van :D Ja, nekem is ízlik, csak én ugye különc vagyok (igaz, kiváló ízléssel megáldva) 

 


2
szeptember
Hullámvasút

Mióta a facén is menedzselem a blogocskát, itt kicsit le vagyok maradva.

A hét eleje gáz volt. Így kerek-perec.

Ez volt a hét eleje: Elfogyott. Elvégre minden véges. A fenenagy optimizmus is, a hit, hogy mindig begyógyul-meggyógyul, hogy végre csak menni fog egyszer. Hogy a sok energia, pozitív hozzáállás, illetve van, amikor könny, fogösszeszorítás, csakazértis hiszek még benne, kifizetődik. Asszem valahol tényleg olvastam, és nem csak megint beképzelem, hogy szívből kell/érdemes csinálni ezt is. De ha már elfogyott, elfáradt, lemerült teljesen? Mert már megint el merted hinni, hogy na talán most végre jó úton haladsz, azonban az az út megint csak zsákutca. Hisz valószínűleg (statisztikailag is!), neked már minden út az.

Tényleg full magam alatt voltam akkor, de tudtam, hogy nem lesz tartós állapot, csak napok, legrosszabb esetben is egy-két hét. Majd edzettem, kirinyáltam magam egy barátnál, és visszatért az igazi önmagam:

Nos, csak el kell fogadnom azt a tényt, hogy 2 napnál tovább nem tudok búvalb….t lenni. Nem megy, ez van, ilyen vagyok, főleg mióta triatlonos menyecskeként tengetem napjaimat. Soha nagyobb bajom ne legyen, mint ez a hétfő este. 
Kedden éjjel már szerencsére tudtam aludni, úgyhogy egész jó fizikai állapotban billegtem be tegnap reggel a 6.30-as spinningre. Ja, és kedd du. még fájdalommentesen kocogtam is egyet a Duna-parton (és jól utánafordultam egy póló nélkül futó dekoratív kollégának )

Szóval, a tegnap reggeli edzés valami hihetetlenül fantasztikusan ment. Semmim se fájt, nyugis, lassan növő pulzus, gyönyörű wattok, 235-ig húztam fel a Four horsemen második felében, s Balu arca ezek bemondása közben prájszlessz  Ráadásul készült közben promó videó is a csapatról, soha jobbkor , majd engedélyt kérek rá, hogy kitegyem ide is.

Külön köszönetet és virtuális szívecskearzenált érdemel ElsőBalázs, a gyógyító/m )

Nana korobi ya oki, ismét. (S még a jövőben is milyen sokszor…!)

Levont konzekvencia, a felület élhetetlensége miatt normálisan nem beszúrható kép mondanivalója:

The road to happiness is paved is shit.

31
július
Az év leghosszabb hétvégéje

Ez az én kis saját beszámolóm lesz, az én szemszögemből, amely talán unalmasra sikeredett, mert még, azt hiszem, nem dagad kellően az írói vénám. Igyekszem az eseményeket időrendbe tenni, valamint reflektálni az érzéseim, benyomásaim alapján, hátha sikerül valamicskét átadni, hogy csapódott le nekem ez a pár nap. Bő egy A4-es oldal lett.

Mindenekelőtt fontos, hogy egyáltalán nem bánom, hogy nem jött össze a csapat a váltóhoz. Elsőre ez így volt jól, hogy így voltam itt jelen, hiszen egyrészt, segítőként hasznos voltam, sőt így volt csak igazán értelme lejönnöm; másrészt, ha majd versenyzőként jövök, már ismerős terepre érkezem :)
Ezen a hétvégén először, de nem utoljára jártam Nagyatádon, az Extrememan-en. Segítő voltam a B784 Teamben, Balut és Kelemen Nórit frissítettük elsősorban, de etettünk-itattunk más csapattagot is, meg szétcsapott ismeretleneket is, akik odaestek hozzánk, a szőke nők (Barack és jómagam) sátrához.
A hétvége természetesen már csütörtökön elkezdődött, aznap foglaltuk el a szállást, kimentünk a tészta partira, Magdika ismerkedett a látvánnyal, a hangulattal és új emberekkel. Kábé, mint gyerek az édességboltban. Nem ez volt az első triatlon verseny, ahol melóztam, de ez volt az első, ahová már úgy mentem, hogy oltárira vártam, élveztem ott lenni, figyeltem, és már vizualizálgattam magamat majdani versenyzőként.
Másnap délelőtt elmentünk bringázni (Nóri, Balu, Tomi meg én), de! én nem hoztam le a sajátomat, hisz nem kalkuláltam edzéssel, s nem volt nálam a lábamon meg a mezemen kívül semmi cucc. Viszont ott volt 5+1 oltári jófej sporttárs-sorstárs, akik egy percet se gondolkodtak, miután elnyikkantottam magam, hogy „de kár, hogy nem hoztam le én is, úgy mennék veletek tekerni”, hogy adjanak alám egy biciklit, egy bringás nadrágot meg sisakot a fejemre, ja és imbuszkulcsot. :D Kölcsönkaptam Balu párjának a bringáját, Balu sisakját, és Norbi csapatmez-nadrágját, Tomi hozott imbuszkulcsot, s így egy jó 2 mérettel kisebb bringán, futócipőben csapattam a B784-vonatban a pénteki egy órás átmozgató tekerést. Hát olyan boldogan mentem életem első névre szóló mezében Extrememan-város környékén! A kis kezdő csíra az avatott Ironman-ek között-mögött.  Na jó, a helytelen geometria miatt már 10 perc után majd’ csillagokat látott a csontos kis popóm, de így legalább nekem is fájt valami ezen a hétvégén. Fiúk-lányok, annyira köszönöm, hogy alám adtátok a cuccokat! <3
Ezen kívül számos fotót készítettünk az Extrememan felirat előtt, más se látszik a fészen, csak ezek; délután pedig pontosan akkor állítottuk a sátrunkat a futópálya mellett, amikor jól esett, muhaha. Este vacsi, kis tészta-party, főztem, készülődés ezerrel, megbeszélés, idegeskedés, telihold a felhők mögött stb.
Ééééés felvirradt a nagy nap… dörgésre, villámlásra. Enyhén szólva izgalmasan indult, áldom is az introvertált természetemet, hogy stressz alatt is tudok kussban nyugodt maradni. Egyben leértünk Gyékényesre, s láttam a rajtot, amit annyira vártam már, élőben. Azt még nem tudom elképzelni, hogy belegázolok halált megvető bátorsággal ebbe a tóba, és kétszer átúszom (inkább azt, hogy úgy megyek majd bele leghamarabb kb. 2 év múlva, hogy csak ne haljak meg :D), de hát a félmaratont se tudtam még nem is oly rég elképzelni. Szólt a Vangelis (asszem itt nem sírtam, csak az eredményhirdetés alatt), majd kis áramszünet után eldördült az ágyú! A cápák úsztak, aztán kijöttek kicsit szaladni, majd megint úsztak, aztán kiszaladtak a bringájukhoz, és eltekertek a naplemen…. helyett Nagyatád felé.
Versenyzőink vigyázó tekintetünk égisze alatt kizúztak a depóból, mi meg vissza Atádra, illetve Norbi és Edit a pálya mellé, aztán meg a futás mellé szintén 2 részletben a hűtőtáskás arzenállal. Izgultam bakker, hogy jól csináljam, nehogy kiessen a kezemből a kulacs, hogy el tudják venni, hogy halljam, mit kiáltanak, nehogy valami rosszat mondjak, egyszóval, nehogy elbazilikázzak valamit, mert azt nem éltem volna túl. De tényleg. Így utólag már persze látom, hogy kicsit bátrabbnak kellett volna lennem, de szerencsére, első bálozóként, én csak max. 25%-a voltam a frissítő-teamnek. Itt Barack és Norbi voltak az ászok, mert már mindkettejüknek van rutinja, nagyon tudták, mit és hogyan kell csinálni. Norbi le is futott Nóri mellett egy laza 15 km-t, asszem az utolsó 3 kört, és ha lett volna különdíj a versenyen a segítőknek, akkor azt ő kapta volna.
Retrospektív átgondolva, legközelebb –ha valamikor újra rámosztják ezt a tisztséget– már okosabban csinálom, megemésztve az itt látott-hallottakat, fogok tudni előre gondolkodni, és ezt-azt kérés nélkül is kézbeadni, mellettük futni hosszabban, határozottan beszélni stb.
Estefelé minden versenyzőnk célba ért. Kelemen Nóri, a Terminátor oltári nagyot ment, a futás közben sokszor ijesztően festett, de láttam rajta, hogy kábé ha beledöglik is, végigmegy. Vele most találkoztam először, eddig csak a fészen láttam, és nagyon örülök, hogy megismerhettem; egy fantasztikus, kedves tündéri ember, és remélem, idővel fogok vele a pályán is találkozni. Edzőbám is kitett magáért, oltárit bringázott, és végig teljesen vállalhatóan viselkedett, és én érzem magam megtisztelve, hogy része voltam a frissítőcsapatának. Ezt a nyugalmat és végtelen erőt, ami belőle árad, vénásan kellene adagolni. Nagyok vagytok, gratulálok! A többi csapatmezes (vagy nem) emberünk is teljesítette a saját távját, akit megismertem, annak hajráztam, és nekik is gratulálok még egyszer!
No, ez messze nem teljes így, sok mindennel ki lehetne egészíteni, tudnék még pár napot ülni rajta, de már így is hosszú lett, viszont a lényeg nagyjából benne van, így hát kilövöm az éterbe.
15
július
Meg vagyok verve a jobb lábammal

Az elmúlt 2 hét zűrös volt, de nem annyira mint megijedtem először. Kellett szaladgálnom haza vidékre, jópár edzés kimaradt. Vasárnap futottam egy laza 8 és felet, jól esett, jól ment, nem is fájt. Viszont azóta mintha be lenne vizesedve a jobb térdem. Ugye eddig sem volt százas, futásra fájt, azért is mentem el orvoshoz, szerdán MR-re, kontroll aug. 1-jén lesz. Nem tudom, hányadán állok e téren, pl. kell-e műtét, így pár hete visszavettünk. Tegnap este elővettem dr. Google-t, kilyukadtam az arthroscopiás térdműtétnél, és majdnem sírva fakadtam, belegondolva, hogy akár ez is várhat rám, és akkor viszon'látás Vicc-air félmaraton.

Bááár, még mindig jobb helyzetben vagyok, mint Ginger ebben a Jóbarátok részben...

Jut eszembe, a nagyatádi váltó nem fog létrejönni. Egyik tag mégsem ér rá, illetve lett volna egy átvehető nevezés féláron, de azt másnak adták oda, és miközben szaladgáltam haza anyámhoz, én is elengedtem (ezektől akkor még függetlenül) ezt a versenyt. Hátrébb szorult a prioritások között hirtelen, és jött is a többi jel/ok, hogy ezt most hagyjuk. Valamint, valljuk be, későn kezdtük el összerakni a csapatot. Úgy gondolom, jobb, hogy így alakult, mint hogy odamegyünk, és bénázunk, szenvedünk, mert nem tudtunk felkészülni.

Visszakanyarodva a félmarcsihoz, ha az sem jön össze, akkor nagyon-nagyon szomorú leszek. Február óta áldozom erre (is) az időt, pénzt, energiát, ez lebeg(ett) célként a szemem előtt, ez tartott fenn a vízen… Hogy akkor gondolkodhatok jövőre a féltávban, ha idén őszre produkálok egy 2.30 alatti félmaratont. Ami tök reálisnak tűnik, bőven meglenne! Ezt nem akarom elengedni, mert akkor már ezen a területen is csődtömegnek fogom érezni magam - bőven elég, hogy a magánéletben lemerült a pozitív/optimista töltet, eltört valami. Na mindegy, erről itt nem fogok rinyálni :)

Ha olvassa ezt valaki, szurkoljon, bátorítson már egy kicsit :)

2
július
Üdítő izomláz

Emlékeim szerint utoljára Gadányi Bálint core trainigjétől volt mocskos-brutál-majdmeghalok izomlázam, egész testemben, valamikor télen. Most ennek közelében sem járok, csak egyszerűen meglepődtem, hogy érzem a lábamat, főleg vádliban, de izomláz ez, mert este fél 11-kor hazaesve már valahogy eszembe se jutott lenyújtani.

Szombaton szépséges új bringámmal tekertem már 113 km-t a srácok mögött. Mennyit számít, hogy jó méretű bringa van alattam :D Jó, hát kellett egy év, hogy kikupálódjak, tavaly csak bele-a-vakvilágba vettem meg a piros outit. Szépséges új bringa egyébként egy használt Specialized Tarmac, karbonvázas, 54-es, Ultegrával. Múlt szerdán beugrottam egy pesterzsébeti boltba egy Bianchit megnézni, jött Balu is szaktanácsadónak, amíg vártam rá, megláttam a Specit, és szerelem volt első látásra :) Megszakértettük, arra jutottunk, hogy ez egy tök jó bringa, árban még pont belefért, lefoglalóztam, és pénteken hazahoztam. Kicsit lesokkolódtam, hogy sittysutty vettem egy ilyen zsír bicót, de a szombati kör megnyugtatott, hogy ez volt az idei év egyik legjobb döntése. Ez a bringa úgy megy mint a parancsolat, szépen tettem a kereket a srácokra végig, nem maradtam le, kényelmes volt – leszámítva a tenyérzsibbadást.

Szombat reggel fogadott még egy jó hír, melynek következménye lett a tegnapi 30 km gyalogtúra a budai oldalon, és az izomláz. P.-t, akivel mentem, a K&H futóversenyről ismerem, ott ült le mellém, és (végre ő már) nem úgy tekint rám, mint egy komplett őrültre. A táv vége felé már fájt a talpam, a bokám is, de azért őszinte volt a mosolyom. Az erdő nyugalma, szépsége, hangjai; a városszéli panoráma a hegyoldalból; a természet lágy öle, a nyugalom és szabadság, valamint az „ez most így van a legnagyobb rendben, ahogy van” és az otthon érzem magam érzések keveredése, a színek, szagok feltöltöttek, helyreraktak, simogatták a lelkemet.  Ja, és hogy ne kanyarodjak el a fő csapásvonaltól, megszületett az elhatározás bennem, hogy jövőre teljesítem a Kinizsi 100-at. Szóval, ez a vasárnap egy király nap volt.

18 nap a szülinapig.

28
június
Nana korobi ja oki

Van egy japán mondás: Ha hétszer elesel, kelj fel nyolcszor (nana korobi ja oki).

Sűrűn eszembe jut, ha nem úgy mennek a dolgaim, ahogy szeretném. A magánélet hullámvasútja most, úgy tűnik, megint zuhanásban. Ennek tetejében, az ortopéd orvos is rám ijesztett a térdem miatt. Jó, nem sportorvos volt, hanem „mezei” szakorvos, de akkor is sikerült neki. 2 hét múlva megyek MR vizsgálatra, addig óvatosan futok, ha futok, és reménykedek benne, hogy nincs ott semmilyen porcleválás, csak megijedt a térdem a résztávozástól és a nem jó vázmérettől. Isten ments, hogy kés alá feküdjek… Ha elúszik a félmaraton, nem tudom, mi lesz. Komolyan. Akkor szó szerint kicsúszik alólam a lábam.

Ma olyan hülye nap van. Este telihold is lesz. De legalább van (még a boltban, csak holnap hozom el) új bringám.

 

22
június
Egyik kedvenc könyvemből

"Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?

Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? (...) Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül."

Részlet - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

13
június
Kilátások, jelen állapot

37 nap a szülinapomig.

Múlt héten Balu kérdezte, hogy van-e kedvem menni Nagyatádra, akár váltóban, akár csak segíteni. Hát hogy a fenébe ne lenne?! :) Más is hívott segíteni, szóval mindenképp megyek, aztán valahogy majd elleszek. Bírnám, ha 108 + 10 km-rel kellene lekötnöm magam, és utána még üccsit adogatnék meg pompom-lánykodnék. Eddig tudtommal ketten vagy hárman vagyunk a 4 fős csapatra, hátha összejön a létszám. Már tavasszal is kacérkodtam a gondolattal, hogy váltóban menni kellene, és mellesleg tökre örülök, hogy Balu a bringa nagyobbik részét osztja rám.

Tegnapelőtt volt ez a Hungexpós, K&H futós bohóckodás, amelyre csak azért mentem, mert még valamikor év elején céges csapatban beneveztem, így volt szerencsém du. fél 2-kor a jó fülledt 31 fokban vonszolni magam 7 km-en. A "nyugalmi" (hahaha) pulzusom volt ülve előtte 80, aztán a váltóbotot várva 110. "mikor jön már? nem fog fájni a hasam? jajdek.....melegvan. Tiszta kátyú ez a pálya, mégis vattafakk?" stb. stb. Csak az motivált e futáskor, hogy majd július 28-án is ilyesmi idő lesz valószínűleg. Az átlagom nem igazán tetszik, és ezen most az sem segít szerintem, hogy ahol vizet adtak, lassítottam inni meg magamra locsolni. Hű, kezdek parázni a váltótól... de még 6 hét van és kegyetlenül minden hétvégén lebringázom, amit kell.... és a rajt előtt majd még jobban fogok parázni, hogy ne vágódjak el a fordítóban, egyáltalán, hogy ne szálljak el pulzussal stb.

Ma reggel a szokásos szerdai watt-gyűjtős spinninggel kezdtük a napot. Már kezdek visszatalálni magamhoz a velencei hétvége kipihenése után, és a végére hoztam a 3,3 W/kg-ot. 3 hete kitekertem 230-240 wattot az utolsó etap alatt, ami 3,6 W/kg, kb. jókedvemből, legalábbis ilyen érzés volt 2 nap pihenés után, na akkor lettem állatnak hívva.

Bakker azt hogy lehetne megoldani, hogy versenyeken az utolsó mondjuk fél órában nekem Metallica szóljon??