Minden korlát egy elfogadott szabály.

Minden korlát egy elfogadott szabály, amely arra vár, hogy átlépjenek rajta. Kiírom magamból, hogy szerettem meg sportolni és gyepálni magamat.

13
június
Kilátások, jelen állapot

37 nap a szülinapomig.

Múlt héten Balu kérdezte, hogy van-e kedvem menni Nagyatádra, akár váltóban, akár csak segíteni. Hát hogy a fenébe ne lenne?! :) Más is hívott segíteni, szóval mindenképp megyek, aztán valahogy majd elleszek. Bírnám, ha 108 + 10 km-rel kellene lekötnöm magam, és utána még üccsit adogatnék meg pompom-lánykodnék. Eddig tudtommal ketten vagy hárman vagyunk a 4 fős csapatra, hátha összejön a létszám. Már tavasszal is kacérkodtam a gondolattal, hogy váltóban menni kellene, és mellesleg tökre örülök, hogy Balu a bringa nagyobbik részét osztja rám.

Tegnapelőtt volt ez a Hungexpós, K&H futós bohóckodás, amelyre csak azért mentem, mert még valamikor év elején céges csapatban beneveztem, így volt szerencsém du. fél 2-kor a jó fülledt 31 fokban vonszolni magam 7 km-en. A "nyugalmi" (hahaha) pulzusom volt ülve előtte 80, aztán a váltóbotot várva 110. "mikor jön már? nem fog fájni a hasam? jajdek.....melegvan. Tiszta kátyú ez a pálya, mégis vattafakk?" stb. stb. Csak az motivált e futáskor, hogy majd július 28-án is ilyesmi idő lesz valószínűleg. Az átlagom nem igazán tetszik, és ezen most az sem segít szerintem, hogy ahol vizet adtak, lassítottam inni meg magamra locsolni. Hű, kezdek parázni a váltótól... de még 6 hét van és kegyetlenül minden hétvégén lebringázom, amit kell.... és a rajt előtt majd még jobban fogok parázni, hogy ne vágódjak el a fordítóban, egyáltalán, hogy ne szálljak el pulzussal stb.

Ma reggel a szokásos szerdai watt-gyűjtős spinninggel kezdtük a napot. Már kezdek visszatalálni magamhoz a velencei hétvége kipihenése után, és a végére hoztam a 3,3 W/kg-ot. 3 hete kitekertem 230-240 wattot az utolsó etap alatt, ami 3,6 W/kg, kb. jókedvemből, legalábbis ilyen érzés volt 2 nap pihenés után, na akkor lettem állatnak hívva.

Bakker azt hogy lehetne megoldani, hogy versenyeken az utolsó mondjuk fél órában nekem Metallica szóljon??

 

7
június
Mégis hogy jött ez az egész?

"You'll open up your eyes and realize
How you fit in the wild." Mantra (a dal itt)

Bringázni mindig is szerettem, de nem sűrűn mentem. Az úszás tavalyig a legyőzhetetlen mumus volt, mert azt általában mély vízben kell csinálni. A futást sem komáltam sose különösebben, mert ha néha rá is szántam magam, mindig szenvedős volt; persze benne volt a fejemben, hogy biztos menne jobban is, ha rendszeresen futnék, de ugye nem futok, mert inkább lusta dög vagyok. Szóval, nem feltétlen tudtam elképelni, hogy a Sport és a Magdi halmazoknak valamikor lesz egy szignifikáns metszete. Ennek ellenére azért reméltem.

2015-ben, mikor unokatesóm indult az Ironman 70.3-on Bp-en, hívott, hogy menjek ki önkénteskedni. Kb. úgy álltam még akkor is a sporttal, ahogy fentebb írtam. Nem kis adag kisebbségi érzés volt bennem az ott látott sportolókat látva – egy szinte elérhetetlen, külön világként tekintettem rájuk. Mégis jó volt a hangulat, a légkör csupa pozitív, (láttam szép lábakat és szép bringákat), és nagyon tetszett, na! Elkezdett motoszkálni a kisördög, hogy „én is, én is!”, csak jól befogtam a száját, hiszen „úszni? Én?!”. Itt most egyébként próbálom érzékeltetni a korábbi verzióm mentális állapotát, melyet kb. ezekkel a jelzőkkel lehet többé-kevésbé lefedni: gyáva, komfortzónás, kishitű, akaratgyenge, viszont fogékony a jó(ra) bulira, illetve arra, ami jót tesz neki, lelkes is, és lakozik benne valahol a szövetei mélyén egy csakazértismegmutatom-magocska (nem, nem az alien). Szóval itt már megtetszett (a magocska itt jutott hozzá az első adag tápoldathoz), és innentől látom és nagyjából követem uncsitesó triatlonos karrierjét is, aki/amely szintén locsolgatta apránként ezt a magot. Tehát, egyrészt ezért a triatlon.

A sorsfordító lépések viszont csak közel 3 év múlva, tavaly vették kezdetüket.

Tavaly tavasszal megismertem Első Balázst, akit mára bátran nevezek barátomnak, és aki még régebben lett 2x Ironman. Rendkívül kedves fiatalember - mikor elmeséltem neki, hogy az egyik szerda reggeli edzésen Balu azt mondta, hogy egy állat vagyok, ő így reagált nevetve: "kezd kiismerni".

Elmentünk egy szép májusi hajnalon bringázni Gödöllőre, én az ő montijával mentem, de útközben kölcsönadta az országútiját hogy kipróbáljam, milyen egy ilyen paripán ülni. Egy mérettel nagyobb volt ugyan, mint ami nekem való, de a suhanásból, az outi élményből ez szinte semmit sem vett el :) Imádtam rajta menni! Még a szakadó esőben is! Ezt megelőzően csak montin vagy trekkingen ültem, kényelmesek voltak, de kimondottan gyorsan nem lehetett menni velük (pedig azt szeretem ám :)), na de az outi, szerelem volt elsőre! Úgyhogy, ki nem találjátok, nemsokára vettem magamnak egyet. Belépő szintű, "fapados", de azért bírta eddig a strapát. Balázzsal aztán tekertünk még néhányszor együtt, pl. fel a HHH-re (borzalmas volt, a trekkinggel mentem, az út katasztrofális minőségű volt, a fél pedálom nem is kattant be stb.), és szeptemberben Dobogókőre is. Na, ez se volt egy leányálom, Pilisszentkereszttől inkább rémálom. Talán kicsit korai volt ez még nekem, de Balázs csak mondta, hogy menjünk, meg tudom csinálni. Ő már látott akkor is valamit bennem, amit én még nem (mertem). Na, ez a túra végül hatalmas löketet adott az önbizalmamnak, a magamban levő hitemnek, mert igencsak féltem Dk-től, de csak megcsináltam. Még ha le is előzött felfelé kb. mindenki más :D Szóval, ez volt egy mérföldkő flow-élmény, ami megmutatta, finoman szólva, hogy "b……g, hát én erre is képes vagyok!" Pláne ha van valaki mellettem, aki segít, motivál, belémbeszéli, vagy akár helyettem is hisz bennem.

Visszatérve a HHH-re: az júniusban volt, és Balázs már ekkor kijelentő mód jövő időben beszélt az én Ironman-emről (ekkor még bőven leállítottam, mert hülyeségnek tartottam); és mostanában pedig már Leendőnek hív.

Ekkoriban, azaz szeptemberben már az úszástanulás is Bea nénivel elkezdődött. Ezt folyt.később.

2
június
Ma volt a Velence 10x

Ahol én csak 3-at tekertem, de pont elég volt, mert a 3. körre már mindenem (is) fájt, és úgy nehéz volt "tökös" teljesítményt hozni. Be kellene állíttatni szakemberrel a bringát.

3.30-kor keltem, 6-ra lent voltunk (és miután nagynehezen megtaláltuk a versenyközpontot), husss, kb. negyed 10-re kész voltam. Mindkét értelemben. Aztán kb. 20 perc múlva már nem volt semmi bajom, hűsöltem, bámészkodtam stb.

Most du. 3 van, lassan 12 órája talpon vagyok, viszont így is energikusan, boldogan, feltöltődve! Legfőképp boldogan. Tegnap, mikor mondta Balázs a 4.30-at, azt hittem nyakon/szíven/bárhol-csak-hasson szúrom magam, s ez pontosan így volt óracsörgéskor is, meg a bringán is párszor. Aztán szépen beindult a nap, az eső is csak Bp. határában esett, lement a 3 kör, 3 különböző minőségben, a 26.4-es átlagot hagyjuk, bár ennyi alvással! (fogjuk rá arra persze muhaha). Na szóval a lényeg, hogy alig aludtam, szociális életből megint lenyisszantva, fájt stb. stb., de akkor is k... boldog vagyok a bőrömben, és úgy örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe!!

19
május
Az egyik múlt heti vacsora

Mivel nagyon szeretek konyhabűvészkedni, természetesen adja magát, hogy lesz gasztro szekció is, néha receptekkel és fotókkal. Mindamellett, hogy számomra az egyik kikapcsolódási forma a kreatív főzés (kimondottan szeretek borral főzni, néha még az ételbe is teszek, haha :)), ezer örömmel kipróbálok furcsaságokat is.

A mai vacsorámat nem nevezném furának, a tegnapit már inkább. Bizarrul zöld, azaz spirulina algás, joghurtos krumplisaláta (későbbi fázisban főtt tojással, egy kis hússal és paradicsommal).

Az algát múlt héten vettem, por formában, mikor éppen szőlőmagolajat kerestem. Utánanéztem előtte, hogy mégis mitől szuperkaja: kivételesen nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat, vitaminokat, esszenciális aminosavakat, és kiváló teljes fehérjeforrás. Gondoltam, oké, nincs horrorisztikus ára, kipróbálom. Hazahoztam. Majd kibontottam.... Háááát, az a szag! :D Ez nem illat, ez szag... Nem is mertem megkóstolni egy vagy két napig. A zacskón azt írják, hogy valamilyen gyümölcslébe, vagy paradicsomlébe keverve fogyasszuk. Gyümölcslébe keverve kimondottan gusztustalan lett, és miután megittam, nem voltam biztos benne, hogy nem látom viszont... (Végül nem láttam.) Ezen élmény után pár napig ismét hozzá se nyúltam, majd kipróbáltam rizses húsba keverve, és tádám, szinte fel sem tűnt! Jó, hát a méregzöld árnyalatú rizses hús nem mindennapi látvány, nagy szerencsém, hogy vizuálisan (is) edzett falusi lány vagyok, aki megboldogult hajadonkorában jónéhány disznótoron asszisztált. Az utolsó talán 7 éve volt, akkor már a hajnali pálinkázásban is szabad volt részt vennem, na de mindegy, elkanyarodtam :) Na szóval, a fotón látható alkotásban is egész jól elveszett az alga íze (hálaazégnek). Müzlibe keverve már nem bizonyult ilyen nyerő ötletnek, az édes ízekkel számomra egyáltalán nem passzol, így nagyjából be is lőttem a felhasználási területet.

Visszakanyarodva egy gondolat erejéig a disznótorra, csak annyi, hogy a furcsaság is relatiív. Nekem (nekünk itt) mennyire fura ez a büdös, zöld por, míg más országokban minket néznek hülyének, mert megesszük a disznót, vagy a csont/agyvelőt, illetve a marhagyomrot, illetve megint máshol fogyasztanak rohasztott heringet, meg macskát. De hát így szép a világ, ha színes és változatos, s engem speciel gyönyörködtet ez a változatosság, és hálás vagyok, amiért van lehetőségem mindezt a messziről jött cuccot ki is próbálni.

 


18
május
Reggeli gyors, csak úgy

A sport az egyik legkicseszettüljobb dolog, amit csinálhatsz.

Ha fáj is, ha fáradt is vagy, meg korán kell kelni, vagy későn feküdni, mert pl. negyed 10-kor érsz haza. Mert megtanít rá, hogy sokkal több/jobb/tökösebb/strapabíróbb vagy, mint amit hittél magadról. Meg mert a "mindjárthánynifogok" edzés végén olyan, de olyan endorfinlöket száll meg, hogy az egész világot meg tudnád ölelgetni.

Inkább fussatok, de Ne vegyetek drogot ;)

 

 

10
május
A félmaraton

Beneveztem első félmaratonomra. Tavaly még el sem mertem képzelni, hogy ilyet tegyek, ennyi futás gondolatától a hideg is kirázott. Februárban megszeppenve rebegtem el Balunak, hogy őszre szeretnék félmarcsit futni. Azóta csendben melózunk ezen (is), és ez a 21 km egy tök reális céllá szelídült. Persze nem iszunk előre a maci bőrére, majd örülök és emberkedek, ha megcsináltam. Viszont egyedül ennyi sem ment volna

Ps: Azért a félmaraton, mert 3xIronman uncsitesó szerint akkor gondolkodhatok jövőre féltávban, ha őszre lefutok egy félmaratont 2:30 alatti idővel.

Pps: Van egy I love Balaton Éjszakai futás trikóm. Viszont nem dolgoztam meg érte. Tavalyelőtt a vótférjjel beneveztünk erre a 10 km-es távra. Kezdetben nagy vala a lelkesedés és az optimizmus, hogy na végre sportolunk rendszeresen. Készülgettünk rá tavasztól, de mindig tök szenvedős volt, mert csak úgy bele a vakvilágba kimentünk futni, talán 4 km-eket  alkalmanként. Én voltam a gyengébbik láncszem (ő aktívan sportolt még 20 éve). Mikor januárban beneveztünk, olyan jó ötletnek tűnt, sőt a hátralévő fél év fényében még teljesíthetőnek is látszott, de ahogy el kellett (volna) kezdeni valamit tenni is érte, már jöttek a kifogások részemről... mert a futás sose esett jól, nyűglődős, szenvedős, ez nem jó, az nem jó, vízszintesben kényelmesebb stb. És inkább ő volt a húzóember akkor, hogy de menjünk, eddzünk rá. Persze a végére nem jutottunk el arra a szintre, én legalábbis, hogy jó egy órán át fussak egyhuzamban, így arra jutottunk, hogy ha már van szállás is, akkor csak lemegyünk, jól érezzük magunkat, átvesszük a rajtcsomagot, de a futás estéjét sörözéssel (legalább belga!) töltöttük. Szóval korábban ilyen voltam, tulajdonképpen féltem a futástól. A belga sör szeretete nem változott ;)

9
május
A második

Hetek óta agyalok, hogy mi legyen a 2. poszt. Van már kb. 6 piszkozatom, de azok sose itthon íródtak meg, és mire hozzájuk nyúltam újra, már nem találtam a fonalat. Fogom most az egyiket, az pont ilyen másodiknak valónak néz ki, lássuk mi sül ki belőle :)

Magdi vagyok, 30 éves, és legszebb reményeim szerint jövőre teljesítem a féltávú Ironmant. Edzőbával a bjutifulfrendsip még gyerekcipőben jár, szóval azt hiszem, még egyikőnk se igazán biztos benne, hogy mit várhatunk tőlem (bár az is lehet, hogy ő már frankón sejti, hogy mi lesz belőlem, csak megtartja magának, amivel egyébként abszolút egyetértek). Ősszel félmaratont, azt februárban megbeszéltük. Aztán, hogy mikor lesz ebből triatlon, az csak azon múlik, hogy mikor leszek végre képes hajlandó úszni a mély medencében is, és aztán nyílt vízben. Nem az a kérdés, hogy úszok-e, hanem, hogy mikor. Múlt szombaton egyébként megint szintet léptem úszásban, úgy érzem. Kezdem végre tényleg érezni és tudni, hogy tudok úszni. A mélyvízpara kezd gyengülni :)

 

9
május
Bevezető

A velős gondolat a címsorban a Felhőatlasz c. filmből származik.

https://www.youtube.com/watch?v=jIxC5vxH6KU&t=4s

 

Tavaly úgy döntöttem, hogy átlépem bizonyos saját szabályaimat, azaz korlátaimat. Olyanok voltak ezek mint pl. "nekem nem megy a futás", "nem tudom rávenni magam a rendszeres mozgásra", "béna vagyok megtanulni úszni (és félek a mélyvíztől)"... Továbbá, volt még olyan szabályom is, mely szerint nem vagyok jó csaj, illetve, "á, nem érek fel x, y dologhoz, kevés vagyok hozzá", "a férjemnek biztos nem is tetszem igazán" stb. Namármost, ha valakinek ilyen tündibündi kis komplexusai, feloldatlan sérelmei, problémai (hívják démonoknak is) vannak, az elég valószínű, hogy nem boldog a bőrében, és benne van egy megalkuvás(ok) útján kialakult helyzetben, ahogy benne voltam én is. Viszont éreztem, tudtam nagyon jól, hogy az aktuális helyzet nem jó, nem egészséges, nem fenntartható, hiszen többnyire szenvedtem, állandóan kételkedtem, vívódtam, negatív voltam - túlnyomórészt a rosszat láttam meg magamban meg másokban is, és az a bizonyos pohár félig üres volt. Egy évvel és egy hónappal ezelőtt elegem lett, behúztam a kéziféket, jól felrúgtam a bilit, mert én mégsem ilyen lovat (jövőképet) akartam, majd áprilisban visszaköltöztem ide Bp.-re. A magánéleti részletekbe, hogy mi merre-hogyan-hány-lépés, most nem akarok belemenni, nem vagyok én se egy matyóhímzés, na. Elkezdtem újrakalibrálni magamat, és nekiálltam leásni ahhoz a vízióhoz az ideálisnak gondolt énről, melyet már jó ideje dédelgettem az elmém egyik kis hátsó polcán. Szép lassan, valamikor nyáron kezdett megérni a gondolat, hogy bizony, tényleg triatlonozni akarok (pontosabban inkább az, hogy belevágok, mert most már bele merek vágni), és megtanulok úszni is, hiszen mindig csak ez tartott vissza. Májusban vettem egy országúti bringát (még triatlonos tervek nélkül), és szeptemberben kezdtem el úszni tanulni. Azóta van már edző, támogató-hozzáértő rokon, barát, és végül, de nem utolsó sorban, egy olyan én, aki kezd már hasonlítani arra, aki, még bőven a komfortzóna túloldaláról, rég lenni akartam.

Részletek, szereplők, mellékvágányok, folyt.köv. hamarosan. Maradjanak velünk :)