Mióta a facén is menedzselem a blogocskát, itt kicsit le vagyok maradva.

A hét eleje gáz volt. Így kerek-perec.

Ez volt a hét eleje: Elfogyott. Elvégre minden véges. A fenenagy optimizmus is, a hit, hogy mindig begyógyul-meggyógyul, hogy végre csak menni fog egyszer. Hogy a sok energia, pozitív hozzáállás, illetve van, amikor könny, fogösszeszorítás, csakazértis hiszek még benne, kifizetődik. Asszem valahol tényleg olvastam, és nem csak megint beképzelem, hogy szívből kell/érdemes csinálni ezt is. De ha már elfogyott, elfáradt, lemerült teljesen? Mert már megint el merted hinni, hogy na talán most végre jó úton haladsz, azonban az az út megint csak zsákutca. Hisz valószínűleg (statisztikailag is!), neked már minden út az.

Tényleg full magam alatt voltam akkor, de tudtam, hogy nem lesz tartós állapot, csak napok, legrosszabb esetben is egy-két hét. Majd edzettem, kirinyáltam magam egy barátnál, és visszatért az igazi önmagam:

Nos, csak el kell fogadnom azt a tényt, hogy 2 napnál tovább nem tudok búvalb….t lenni. Nem megy, ez van, ilyen vagyok, főleg mióta triatlonos menyecskeként tengetem napjaimat. Soha nagyobb bajom ne legyen, mint ez a hétfő este. 
Kedden éjjel már szerencsére tudtam aludni, úgyhogy egész jó fizikai állapotban billegtem be tegnap reggel a 6.30-as spinningre. Ja, és kedd du. még fájdalommentesen kocogtam is egyet a Duna-parton (és jól utánafordultam egy póló nélkül futó dekoratív kollégának )

Szóval, a tegnap reggeli edzés valami hihetetlenül fantasztikusan ment. Semmim se fájt, nyugis, lassan növő pulzus, gyönyörű wattok, 235-ig húztam fel a Four horsemen második felében, s Balu arca ezek bemondása közben prájszlessz  Ráadásul készült közben promó videó is a csapatról, soha jobbkor , majd engedélyt kérek rá, hogy kitegyem ide is.

Külön köszönetet és virtuális szívecskearzenált érdemel ElsőBalázs, a gyógyító/m )

Nana korobi ya oki, ismét. (S még a jövőben is milyen sokszor…!)

Levont konzekvencia, a felület élhetetlensége miatt normálisan nem beszúrható kép mondanivalója:

The road to happiness is paved in shit.