Minden korlát egy elfogadott szabály.

Minden korlát egy elfogadott szabály, amely arra vár, hogy átlépjenek rajta. Kiírom magamból, hogy szerettem meg sportolni és gyepálni magamat.

28
június
Nana korobi ja oki

Van egy japán mondás: Ha hétszer elesel, kelj fel nyolcszor (nana korobi ja oki).

Sűrűn eszembe jut, ha nem úgy mennek a dolgaim, ahogy szeretném. A magánélet hullámvasútja most, úgy tűnik, megint zuhanásban. Ennek tetejében, az ortopéd orvos is rám ijesztett a térdem miatt. Jó, nem sportorvos volt, hanem „mezei” szakorvos, de akkor is sikerült neki. 2 hét múlva megyek MR vizsgálatra, addig óvatosan futok, ha futok, és reménykedek benne, hogy nincs ott semmilyen porcleválás, csak megijedt a térdem a résztávozástól és a nem jó vázmérettől. Isten ments, hogy kés alá feküdjek… Ha elúszik a félmaraton, nem tudom, mi lesz. Komolyan. Akkor szó szerint kicsúszik alólam a lábam.

Ma olyan hülye nap van. Este telihold is lesz. De legalább van (még a boltban, csak holnap hozom el) új bringám.

 

22
június
Egyik kedvenc könyvemből

"Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?

Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? (...) Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül."

Részlet - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

13
június
Kilátások, jelen állapot

37 nap a szülinapomig.

Múlt héten Balu kérdezte, hogy van-e kedvem menni Nagyatádra, akár váltóban, akár csak segíteni. Hát hogy a fenébe ne lenne?! :) Más is hívott segíteni, szóval mindenképp megyek, aztán valahogy majd elleszek. Bírnám, ha 108 + 10 km-rel kellene lekötnöm magam, és utána még üccsit adogatnék meg pompom-lánykodnék. Eddig tudtommal ketten vagy hárman vagyunk a 4 fős csapatra, hátha összejön a létszám. Már tavasszal is kacérkodtam a gondolattal, hogy váltóban menni kellene, és mellesleg tökre örülök, hogy Balu a bringa nagyobbik részét osztja rám.

Tegnapelőtt volt ez a Hungexpós, K&H futós bohóckodás, amelyre csak azért mentem, mert még valamikor év elején céges csapatban beneveztem, így volt szerencsém du. fél 2-kor a jó fülledt 31 fokban vonszolni magam 7 km-en. A "nyugalmi" (hahaha) pulzusom volt ülve előtte 80, aztán a váltóbotot várva 110. "mikor jön már? nem fog fájni a hasam? jajdek.....melegvan. Tiszta kátyú ez a pálya, mégis vattafakk?" stb. stb. Csak az motivált e futáskor, hogy majd július 28-án is ilyesmi idő lesz valószínűleg. Az átlagom nem igazán tetszik, és ezen most az sem segít szerintem, hogy ahol vizet adtak, lassítottam inni meg magamra locsolni. Hű, kezdek parázni a váltótól... de még 6 hét van és kegyetlenül minden hétvégén lebringázom, amit kell.... és a rajt előtt majd még jobban fogok parázni, hogy ne vágódjak el a fordítóban, egyáltalán, hogy ne szálljak el pulzussal stb.

Ma reggel a szokásos szerdai watt-gyűjtős spinninggel kezdtük a napot. Már kezdek visszatalálni magamhoz a velencei hétvége kipihenése után, és a végére hoztam a 3,3 W/kg-ot. 3 hete kitekertem 230-240 wattot az utolsó etap alatt, ami 3,6 W/kg, kb. jókedvemből, legalábbis ilyen érzés volt 2 nap pihenés után, na akkor lettem állatnak hívva.

Bakker azt hogy lehetne megoldani, hogy versenyeken az utolsó mondjuk fél órában nekem Metallica szóljon??

 

7
június
Mégis hogy jött ez az egész?

"You'll open up your eyes and realize
How you fit in the wild." Mantra (a dal itt)

Bringázni mindig is szerettem, de nem sűrűn mentem. Az úszás tavalyig a legyőzhetetlen mumus volt, mert azt általában mély vízben kell csinálni. A futást sem komáltam sose különösebben, mert ha néha rá is szántam magam, mindig szenvedős volt; persze benne volt a fejemben, hogy biztos menne jobban is, ha rendszeresen futnék, de ugye nem futok, mert inkább lusta dög vagyok. Szóval, nem feltétlen tudtam elképelni, hogy a Sport és a Magdi halmazoknak valamikor lesz egy szignifikáns metszete. Ennek ellenére azért reméltem.

2015-ben, mikor unokatesóm indult az Ironman 70.3-on Bp-en, hívott, hogy menjek ki önkénteskedni. Kb. úgy álltam még akkor is a sporttal, ahogy fentebb írtam. Nem kis adag kisebbségi érzés volt bennem az ott látott sportolókat látva – egy szinte elérhetetlen, külön világként tekintettem rájuk. Mégis jó volt a hangulat, a légkör csupa pozitív, (láttam szép lábakat és szép bringákat), és nagyon tetszett, na! Elkezdett motoszkálni a kisördög, hogy „én is, én is!”, csak jól befogtam a száját, hiszen „úszni? Én?!”. Itt most egyébként próbálom érzékeltetni a korábbi verzióm mentális állapotát, melyet kb. ezekkel a jelzőkkel lehet többé-kevésbé lefedni: gyáva, komfortzónás, kishitű, akaratgyenge, viszont fogékony a jó(ra) bulira, illetve arra, ami jót tesz neki, lelkes is, és lakozik benne valahol a szövetei mélyén egy csakazértismegmutatom-magocska (nem, nem az alien). Szóval itt már megtetszett (a magocska itt jutott hozzá az első adag tápoldathoz), és innentől látom és nagyjából követem uncsitesó triatlonos karrierjét is, aki/amely szintén locsolgatta apránként ezt a magot. Tehát, egyrészt ezért a triatlon.

A sorsfordító lépések viszont csak közel 3 év múlva, tavaly vették kezdetüket.

Tavaly tavasszal megismertem Első Balázst, akit mára bátran nevezek barátomnak, és aki még régebben lett 2x Ironman. Rendkívül kedves fiatalember - mikor elmeséltem neki, hogy az egyik szerda reggeli edzésen Balu azt mondta, hogy egy állat vagyok, ő így reagált nevetve: "kezd kiismerni".

Elmentünk egy szép májusi hajnalon bringázni Gödöllőre, én az ő montijával mentem, de útközben kölcsönadta az országútiját hogy kipróbáljam, milyen egy ilyen paripán ülni. Egy mérettel nagyobb volt ugyan, mint ami nekem való, de a suhanásból, az outi élményből ez szinte semmit sem vett el :) Imádtam rajta menni! Még a szakadó esőben is! Ezt megelőzően csak montin vagy trekkingen ültem, kényelmesek voltak, de kimondottan gyorsan nem lehetett menni velük (pedig azt szeretem ám :)), na de az outi, szerelem volt elsőre! Úgyhogy, ki nem találjátok, nemsokára vettem magamnak egyet. Belépő szintű, "fapados", de azért bírta eddig a strapát. Balázzsal aztán tekertünk még néhányszor együtt, pl. fel a HHH-re (borzalmas volt, a trekkinggel mentem, az út katasztrofális minőségű volt, a fél pedálom nem is kattant be stb.), és szeptemberben Dobogókőre is. Na, ez se volt egy leányálom, Pilisszentkereszttől inkább rémálom. Talán kicsit korai volt ez még nekem, de Balázs csak mondta, hogy menjünk, meg tudom csinálni. Ő már látott akkor is valamit bennem, amit én még nem (mertem). Na, ez a túra végül hatalmas löketet adott az önbizalmamnak, a magamban levő hitemnek, mert igencsak féltem Dk-től, de csak megcsináltam. Még ha le is előzött felfelé kb. mindenki más :D Szóval, ez volt egy mérföldkő flow-élmény, ami megmutatta, finoman szólva, hogy "b……g, hát én erre is képes vagyok!" Pláne ha van valaki mellettem, aki segít, motivál, belémbeszéli, vagy akár helyettem is hisz bennem.

Visszatérve a HHH-re: az júniusban volt, és Balázs már ekkor kijelentő mód jövő időben beszélt az én Ironman-emről (ekkor még bőven leállítottam, mert hülyeségnek tartottam); és mostanában pedig már Leendőnek hív.

Ekkoriban, azaz szeptemberben már az úszástanulás is Bea nénivel elkezdődött. Ezt folyt.később.

2
június
Ma volt a Velence 10x

Ahol én csak 3-at tekertem, de pont elég volt, mert a 3. körre már mindenem (is) fájt, és úgy nehéz volt "tökös" teljesítményt hozni. Be kellene állíttatni szakemberrel a bringát.

3.30-kor keltem, 6-ra lent voltunk (és miután nagynehezen megtaláltuk a versenyközpontot), husss, kb. negyed 10-re kész voltam. Mindkét értelemben. Aztán kb. 20 perc múlva már nem volt semmi bajom, hűsöltem, bámészkodtam stb.

Most du. 3 van, lassan 12 órája talpon vagyok, viszont így is energikusan, boldogan, feltöltődve! Legfőképp boldogan. Tegnap, mikor mondta Balázs a 4.30-at, azt hittem nyakon/szíven/bárhol-csak-hasson szúrom magam, s ez pontosan így volt óracsörgéskor is, meg a bringán is párszor. Aztán szépen beindult a nap, az eső is csak Bp. határában esett, lement a 3 kör, 3 különböző minőségben, a 26.4-es átlagot hagyjuk, bár ennyi alvással! (fogjuk rá arra persze muhaha). Na szóval a lényeg, hogy alig aludtam, szociális életből megint lenyisszantva, fájt stb. stb., de akkor is k... boldog vagyok a bőrömben, és úgy örülök, hogy belevágtam ebbe az egészbe!!