Beneveztem első félmaratonomra. Tavaly még el sem mertem képzelni, hogy ilyet tegyek, ennyi futás gondolatától a hideg is kirázott. Februárban megszeppenve rebegtem el Balunak, hogy őszre szeretnék félmarcsit futni. Azóta csendben melózunk ezen (is), és ez a 21 km egy tök reális céllá szelídült. Persze nem iszunk előre a maci bőrére, majd örülök és emberkedek, ha megcsináltam. Viszont egyedül ennyi sem ment volna

Ps: Azért a félmaraton, mert 3xIronman uncsitesó szerint akkor gondolkodhatok jövőre féltávban, ha őszre lefutok egy félmaratont 2:30 alatti idővel.

Pps: Van egy I love Balaton Éjszakai futás trikóm. Viszont nem dolgoztam meg érte. Tavalyelőtt a vótférjjel beneveztünk erre a 10 km-es távra. Kezdetben nagy vala a lelkesedés és az optimizmus, hogy na végre sportolunk rendszeresen. Készülgettünk rá tavasztól, de mindig tök szenvedős volt, mert csak úgy bele a vakvilágba kimentünk futni, talán 4 km-eket  alkalmanként. Én voltam a gyengébbik láncszem (ő aktívan sportolt még 20 éve). Mikor januárban beneveztünk, olyan jó ötletnek tűnt, sőt a hátralévő fél év fényében még teljesíthetőnek is látszott, de ahogy el kellett (volna) kezdeni valamit tenni is érte, már jöttek a kifogások részemről... mert a futás sose esett jól, nyűglődős, szenvedős, ez nem jó, az nem jó, vízszintesben kényelmesebb stb. És inkább ő volt a húzóember akkor, hogy de menjünk, eddzünk rá. Persze a végére nem jutottunk el arra a szintre, én legalábbis, hogy jó egy órán át fussak egyhuzamban, így arra jutottunk, hogy ha már van szállás is, akkor csak lemegyünk, jól érezzük magunkat, átvesszük a rajtcsomagot, de a futás estéjét sörözéssel (legalább belga!) töltöttük. Szóval korábban ilyen voltam, tulajdonképpen féltem a futástól. A belga sör szeretete nem változott ;)