Emlékeim szerint utoljára Gadányi Bálint core trainigjétől volt mocskos-brutál-majdmeghalok izomlázam, egész testemben, valamikor télen. Most ennek közelében sem járok, csak egyszerűen meglepődtem, hogy érzem a lábamat, főleg vádliban, de izomláz ez, mert este fél 11-kor hazaesve már valahogy eszembe se jutott lenyújtani.

Szombaton szépséges új bringámmal tekertem már 113 km-t a srácok mögött. Mennyit számít, hogy jó méretű bringa van alattam :D Jó, hát kellett egy év, hogy kikupálódjak, tavaly csak bele-a-vakvilágba vettem meg a piros outit. Szépséges új bringa egyébként egy használt Specialized Tarmac, karbonvázas, 54-es, Ultegrával. Múlt szerdán beugrottam egy pesterzsébeti boltba egy Bianchit megnézni, jött Balu is szaktanácsadónak, amíg vártam rá, megláttam a Specit, és szerelem volt első látásra :) Megszakértettük, arra jutottunk, hogy ez egy tök jó bringa, árban még pont belefért, lefoglalóztam, és pénteken hazahoztam. Kicsit lesokkolódtam, hogy sittysutty vettem egy ilyen zsír bicót, de a szombati kör megnyugtatott, hogy ez volt az idei év egyik legjobb döntése. Ez a bringa úgy megy mint a parancsolat, szépen tettem a kereket a srácokra végig, nem maradtam le, kényelmes volt – leszámítva a tenyérzsibbadást.

Szombat reggel fogadott még egy jó hír, melynek következménye lett a tegnapi 30 km gyalogtúra a budai oldalon, és az izomláz. P.-t, akivel mentem, a K&H futóversenyről ismerem, ott ült le mellém, és (végre ő már) nem úgy tekint rám, mint egy komplett őrültre. A táv vége felé már fájt a talpam, a bokám is, de azért őszinte volt a mosolyom. Az erdő nyugalma, szépsége, hangjai; a városszéli panoráma a hegyoldalból; a természet lágy öle, a nyugalom és szabadság, valamint az „ez most így van a legnagyobb rendben, ahogy van” és az otthon érzem magam érzések keveredése, a színek, szagok feltöltöttek, helyreraktak, simogatták a lelkemet.  Ja, és hogy ne kanyarodjak el a fő csapásvonaltól, megszületett az elhatározás bennem, hogy jövőre teljesítem a Kinizsi 100-at. Szóval, ez a vasárnap egy király nap volt.

18 nap a szülinapig.